A varrás
története
A varrás az emberiség egyik legrégibb kézimunkája, amely az anyagok varrattal való egyesítését szolgálja. Az emberek már a kőkorban használtak halszálkából vagy hegyes csontokból készített tűket, valamint állati ínakból készült cérnát. A sárgarézből és vasdrótból készített varrótűk tömeggyártása a 14. századtól datálható. Aztán a 13. században feltalálták a rokkát, ami hatékonyabbá tette a fonalfonást. A len- vagy gyapjúfonal a rendkívül munkaigényes fonás miatt addig ritka alapanyagnak számított. A 14. századtól kezdve indult meg a gyapot importálása Keletről Európába, melyet Németországba először az augsburgi kereskedő, Johannes Fugger hozott be. A rövidszálú és ezért csak lassan fonható pamutot csak a 18. század végén kifejlesztett fonógépek tették széles körben elérhetővé.
E találmány után kezdtek el azzal foglalkozni, hogy vajon a varrást is lehet-e gépesíteni. Az első működőképes (percenként 300 fordulatú) varrógép szabadalma 1790-re datálható. A villanymotorok elterjedése aztán leváltotta a kézzel, illetve lábbal hajtott varrógépeket. A manapság használt ipari varrógépek percenként 4 000–5 000-es fordulatúak. Sőt, a franciavarrásos vagy biztonsági gépek a percenkénti 7 000–8 000 fordulatra is képesek. Az 1960-as években történt ugrás az automatizálás terén, napjainkban pedig már digitális megoldásokat alkalmaznak a varrásban.