Magyar

A kézimunka több évszázados művészete

Történelmi szempontból vizsgálva a kézimunka mindenféle formája és kifejeződése szükségből alakult ki. Az első kézzel készített munkáknak gyakorlati céljuk volt: ruhadarabok, takarók és lábbelik, melyek védelmet nyújtottak a veszélyekkel vagy a hideggel szemben. A kézimunka különlegessége, hogy az egyes régiókban különböző módok és technikák alakultak ki. Nem is csoda tehát, hogy manapság oly sokféle technika létezik a kézimunkában: horgolás, kötés, varrás, foltvarrás/steppelés, bojtkészítés, makramé, fonás és még sok más.

Divattól és a kor ízlésétől függően olyan alkalmazások széles tárháza alakult ki, amely mindmáig meghatározza a dísztárgyak vagy akár a játékok világát.

Kezdettől fogva a gazdasági szempontok is szerepet játszottak, így például a második világháború alatt a nők többsége inkább kötött, mert ahhoz kevesebb gyapjúra volt szükség, mint a horgoláshoz.

A MEZ
története

Carl MEZ és fiai 1785-ben alapították a „Carl Mez & fiai” céget, a későbbi „MEZ AG Freiburg i.B.”-t. A családi cég folyamatosan növekedett. Az alapító unokája – szintén Carl Mez –széleskörű mechanikai és műszaki ismereteket szerzett. 1828-as találmányának köszönhetően a vállalat rohamos fejlődésnek indult. Olyan cérnázógépet tervezett, amely a világon először folyamatos szálat tudott sodorni.

1828-as találmányának köszönhetően a vállalat rohamos fejlődésnek indult. Ezenkívül a Mez a fonalkereskedelem módját is forradalmasította: ólom nélküli varrófonalat gyártott, így azt már nem súlyra, hanem hosszúságra árulták. A társadalmi felelősségvállalás mellett ez a két találmány alapkőként mindmáig meghatározza a cég későbbi sikertörténetét és az ebből fakadó vállalati filozófiát.

A cégalapító fiai 1832-ben adták át a vezetést az unokák generációjának. A három unoka naggyá tette a céget, két új gyárat épített, és több telephelyet is létrehozott. Amikor Carl Mez (az alapító unokája) 1877-ben meghalt, a vállalat már 1200 dolgozót foglalkoztatott. Miután a vállalat Carl Mez vezetése alatt folyamatosan nőtt és kis lépésekben egyre nagyobb területeket szerzett meg, a 19. század közepétől a fiai vették át és fejlesztették új szintre a vállalatot. Megőrizték az újító szellem és a folyamatos tanulás kultúráját.

A cég 1922-ben részvénytársasággá alakult, melynek 1932-ben a glasgow-i székhelyű J. & P. Coats Ltd. Textilipari vállalat lett a többségi tulajdonosa. Ezzel a családi cég világszerte tevékenykedő vállalatcsoporttá vált. 1935-ben, a 150 éves jubileum idején immár 2500 alkalmazott dolgozott a vállalatnál világszerte.

A Coats 1984-ben felvásárolta a Schachenmayr kötőfonalgyártót, amely a 19. század elején a Göppingen melletti Salach-ban alapított, kis fésűsfonóüzemből indult, melyet 1822-ben vásárolt meg egy aacheni üzletember. Leonhardt Schachenmayr vőként és részvényesként 1824-ben került a vállalathoz, majd 1835-ben átvette és gazdaságilag sikeressé tette a céget. Ennek köszönhetően a 20. század elejére a dolgozói létszám is kereken 1000 főre emelkedett. 1871-ben bekövetkezett halála után a veje, Friedrich Bareiß, utána pedig a fia vezette a céget. A cég mindaddig családi tulajdonban maradt, amíg az 1980-as évek elején a württembergi textilipar általános hanyatlása miatt a brit Coats konszern fel nem vásárolta.

Az ezt követő évtizedekben a MEZ egy ügyes hálózatkiépítésnek köszönhetően egész Európában és az USA-ban sikeresen meghódította termékeivel a kreatív és kézimunka piacot. A Coats 2015-ben a kézimunka üzletág leválasztása mellett döntött. A MEZ 2020 óta egy svájci befektetői cég, a LEVITO AG tulajdona, kb. 500 alkalmazottat foglalkoztat, éves forgalma meghaladja az 50 millió eurót.

A vállalat filozófiájában ma is felfedezhetők az alapító és utódai által képviselt értékek: újító szellem, tradíció, tősgyökeresség, vásárlóközpontúság, stílustudatosság és kreativitás!

A MEZ márkavilága minden igényt kielégítő választékot kínál, és segítséget nyújt az anyagok kiválasztásától az eszközökkel való felszerelésen át egészen az alkotási folyamathoz nyújtott támogatásig, így minden egyes darab megalkotása öröm. A dizájnerekkel és divatdiktátorokkal való együttműködésnek köszönhetően a vállalat halad a korral, és a MEZ készen áll a következő innováció megszületésére!


    IGEN, elolvastam és megértettem az oldal adatvédelmi szabályzatát, és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott adatokat elektronikusan gyűjtsék és tárolják. Az adataimat kizárólag a megkeresésem feldolgozására és megválaszolására használják fel! Megjegyzés: Ön bármikor visszavonhatja a jövőbeni hozzájárulását a info@mezcrafts.com e-mail címre küldött e-mailben.